Sikerek
"Visszavezettetek
Önmagamhoz.
Utoljára
kisgyermekkoromban kaptam ennyi feltétel
nélküli szeretetet,
törödést,
odafigyelést.
Már el is
felejtettem, hogy ilyen létezik.
Végre újra el tudom hinni, hogy képes
vagyok változni, hogy a legbelsőbb
nehézségeimet is meg tudom oldani, ha
eléggé akarom, és, hogy
képes vagyok aléggé akarni is.
Az is egy hihetetlen újdonság, hogy a
feltétel
nélküli adásban, annak
eredményében
mekkora örömre leltetek ( lelhetek majd én
is ).
Igazából nem találok arra szavakat,
hogy mennyire
jó érzés az, hogy újra
használható a testem! Ezt nem tudom, nem lehet
elággé megköszönni.
Rájöttem arra is, hogy egy megfelelő Partnerrel,
társasággal IGAZÁBÓL
érezhetek
boldogságot, nagyon magas örömöt,
és, hogy
ez sokkal többet ad bármilyen világi
csillogásnál, drognál.
Azt is Ti mutattátok meg, hogy a lelkem gyermeki, gyenge,
sérülékeny részét
nem megsemmisíteni, hanem megerősíteni kell. Csak
ezt még nem tudom, hogy hogyan de Ti majd
segítetek.
Így hirtelen kb. ennyi amit papírral tollal
Nektek most el tudok mondani.
KÖSZÖNÖM!"
|
Leszoktatás
és Rehabilitáció
Az
alábbiakban a leszoktatás és a
rehabilitáció programjának
táblázata,
illetve alatta az egyes lépések pontos
és részletes leírása
található.
A
leszoktatás
A
leszoktatás drogok és
gyógyszerek nélkül
történik.
A
leszoktatás lépései:
1. Általános orvosi vizsgálat.
2. Elvonási tünetek -
feszültség érzete,
csont- és izomfájdalom -
megszüntetése:
· "vitaminbomba" és ásványi
anyagok
fogyasztása,
· könnyű objektív
eljárások
alkalmazása, hogy a személy figyelmét
a
környezetére tudja fordítani,
· kalcium-magnézium oldat fogyasztása,
· fájdalom és
feszültség
megszüntető eljárások / asszisztok /
adása.
A
rehabilitáció
1. NARCONON
TERÁPIÁS
TRÉNING: konfrontálási
képesség
megszerzése.
Egyszerű
gyakorlatok, hogy a
személy az újra
aktiválódott
eseményekkel szembe tudjon nézni, és
hogy a
kommunikáció
segítségével meg tudja
oldani problémáit.
2. NARCONON MÉREGTELENÍTÉS: a test
zsírrétegeiben felhalmozódott
drogmaradványok
eltávolítása.

A
méregtelenítés
elemei:
· Testmozgás / a futás
felfrissíti a
vérkeringést, és a szervezet
erőteljesebben
működik /
· Izzadás a szaunában / ezzel
érjük
el, hogy a szennyezõdések eltávozzanak
a
pórusokon keresztül /
· Vitaminok és ásványi
anyagok
fogyasztása / a drogok
táplálkozási
hiányt okoznak, elégetik a szervezetben
lévő
vitaminokat, ezért pótolni kell /
· Niacin fogyasztása / elősegíti a
méreganyag felszabadítását /
· Növényi olajok fogyasztása
/ a test
lecseréli a szervezetben lévõ
szennyezett
zsírt tiszta olajra /
· Zöldséggel
dúsított étrend /
nem kell megváltoztatni a szokásos
étrendet /
A
méregtelenítõ
programot rendezett, személyre szóló
napirend
szerint kell végezni.
A teljes program befejezése után mindig
elmondják
a tanulók, hogy igazából
miért is
nyúltak a drogokhoz. Van, aki azért, mert
· nem tudott tanulni, vagy
· nem tudott kommunikálni, vagy
· elnyomva érezte magát a
környezetében,
· nem ismerte az etikus élet
lényegét, stb..
ezért a teljes Narconon program során az
alábbi
életjobbító tanfolyamokkal
rehabilitáljuk a
tanulók képességeit.
3. NARCONON TANULÁSFEJLESZTÕ
TANFOLYAM
Megtanulja a
tanuló, hogy melyek a
tanulás akadályai, és azokat hogyan
lehet
kiküszöbölni. Fejlesztik tanulási
képességeiket, hogy a
következõkben
elsajátított ismereteket alkalmazni
tudják
saját életükben.
4. NARCONON
ÉRZÉKELÉS ÉS
KOMMUNIKÁCIÓS TANFOLYAM.
Elsajátítja
a tanuló
a kommunikáció alapvetõ
szabályait,
és már képes lesz bárkivel
megértetni magát, és
másokat is
megérteni. A tanfolyamot követõen
emelkedik a
kommunikációs
képességének szintje.
Kifejlõdik az önkontroll és a
környezet feletti
kontroll fenntartására való
képessége.
5. NARCONON EGYSZER FENN, EGYSZER LENN AZ
ÉLETBEN
TANFOLYAM
Ezen a tanfolyamon
a tanuló
megtanulja, hogyan kezelje a környezetében
megjelenő
romboló személyekkel való
kapcsolatát.
Képes lesz kiértékelni egy
személy
alkotó vagy elnyomó
személyiségjegyeit
és sajátságait.
6.
NARCONON SZEMÉLYES
ÉRTÉKEK ÉS INTEGRITÁS
TANFOLYAM
Ez egy olyan
tanfolyam, amely a
múltban elkövetett káros és
romboló
cselekedetek felülvizsgálatán, valamint
az
azokért való felelõsség
felvállalásán keresztül teszi
képessé a tanulókat a
személyes
önbecsülésük
visszaszerzésére.
7. NARCONON - ÁLLAPOTOK
MEGVÁLTOZTATÁSA AZ
ÉLETBEN TANFOLYAM
A tanfolyam
végzése
során elsajátítja a tanuló,
hogyan
értékelje ki az életét /
vagy
vállalkozását / és hogyan
fejlessze
lépésrõl lépésre
annak
állapotát egy sokkal
kívánatosabb szintre.
8. NARCONON - ÚT A
BOLDOGSÁGHOZ TANFOLYAM
A tanuló
áttanulmányoz egy ésszerű, nem
vallásos
kódexet, amellyel képes lesz megújult
erkölcsi érzéket felfedezni.
9. A PROGRAM
ZÁRÁSÁT
KÖVETÕ TERV
KÉSZÍTÉSE
A
tanuló a Narconon munkatárssal
közösen kidolgoz
egy személyre szóló
(céljaival kapcsolatos)
tervet azokra a lépésekre, amelyeket
saját
életében és a
környezetében kell
megtenni. Ez tartalmazza a Narconon munkatárssal
való
további kapcsolattartást is.

Vegye fel egy képzett kollégánkkal a kapcsolatot a +36-30 400-51-51 telefonszámon.
|
Sikerek |