A NARCONON
Magyarország célja:Olyan
drogmentes
környezet megteremtése, ahol a
drogfogyasztás
minimális, a drogokkal kapcsolatos
bűnözés nem
mérhető, az emberek a porblémáikat
megoldják, és nem menekülnek a drogok
homályos világába.
Iratkozz a NARCONON Hírekre,
és kapd meg a legfrissebb !
Fantasztikus Családi nap
Balatonlellén a BalaTour-on! 2011. június 19.
Fantasztikus volt a tegnapi nap,
viharos szeles versenyzés és szórólapozás Balatonlellén. A reggeli
viharos déli szelet szerencsére a parton nem lehetett érezni, így mind
a parti rendezvények, mind a vitorlás verseny páratlan sikerrel került
megrendezésre!
Áll a
Narconon sátor...
És
indulhat a szórólapozás
Korán reggel előkészítettük a rendezvény sátor mellett a Narconon
pavilont a sétáló utca közepén, majd miközben a hajó legénysége
kifutott a vízre a Narconon színeiben, addig a Narconon Balaton
önzetlen segítői, Csuka József, Ribling Róbert, Kovács Zoltán és
családtagjaik birtokba vették a Narconon sátrat és elkezdték a
szórólapozást!
Kovács
Zoltán a Narconon Magyarország megalapítója és párja szórólapokkal
fogadja a sétáló utcán az embereket
A Narconon csapata délelőtt 11 órakor rajtolt el a Balatonlellei kikötő
előtt kitűzött rajtvonalról, majd viharos déli szélben egy kis vitorla
szakadással három és fél óra alatt
sikeresen teljesítette a Balatonlelle - Balatonszemes - Balatonboglár -
Balatonlelle távot és kategóriájában az ötödik helyen futott be a célba!
Sikeres
futamot zártunk...
Befutó a kategória ötödik helyén
Végül
szeretnénk megköszönni a sok elismerő szót
azoknak akik a Narconon standhoz odajöttek hozzánk gratulálni, és ezt
az elismerést átadni a Narconon minden segítőjének, valamint a Narconon
munkatársainak!
A
Pünkösdi Regattát minden évben az év Balaton Kékszalagjának
főpróbájaként emlegetik a vitorlázók. Az ez évi rendezvényhez Pünkösd
vasárnap csatlakoztunk Keszthelyen.
A Narconon hajója a keszthelyi
kikötőben
Másnap, azaz hétfő reggel 9
órakor a
mezőny útnak indult Fonyód felé, mely egyben az idei évi Pünkösdi
Regatta befutóját is jelentette.
Vérbeli papparazzi fotók a
Narconon hajójáról! 2011. június 3.
Igazi
lesifotók készültek a napokban a Narconon hajójáról, a Rock Star-ról! A
képeken jól látszik a nagy sebességgel haladó hajó, ahogy a part felé
fordított vitorlákkal hirdeti a drogmentességet és a Narconon nevét!
Tehát a hír igaz! Bárhol várható a felbukkanása a part menti vízeken!
FIGYELEM!
Bárhol felbukkanhat!
_____________________________
Az első vitorlás verseny:
Balaton Regatta - Badacsony! 2011. május 21.
Indul
a verseny!
Igaz,
még csak május vége van, de a Narconon Balaton kibontott vitorlákkal
várja a 2011-es év nyarár, hogy a drogmentesség üzenetét eljuttassa a
Balaton minden pontjára!
Az
idei nyár első vitorlás versenye számunkra a Balatoni Hajózási Zrt és a
Uniqa biztosító által szervezett Balaton Regatta Badacsonyi futama
volt. A verseny gyenge szélben kezdődött, ahol a mezőny közepén
rajtoltunk.
A
kezdeti gyenge szél folyamatosan leállt egészen a szinte szélcsendig.
majd néhány órás várakozás után megérkezett egy zivatar, ami a
szárnyára kapott, s pillanatok alatt a célba repített minket!
A Narconon nevét felírtuk az
eredmény listára!
A Narconon az eredmény listán
____________________________
Repülj
a széllel!
2010. május 15.
Repülj a széllel!
Rengeteget
gondolkodtunk, hogyan hálálhatnánk meg mindazoknak, akik segítik
munkánkat, segítik, hogy minél több helyre eljuthasson a Narconon
hajója. Gondolkodtunk hogyan lehetne mindenki velünk, és hogy senki se
felejtse el azt, hogy milyen fantasztikus tagjai is vannak ennek a
csapatnak.
A
különleges embereknek különleges köszönet jár!
Így
mindenkinek, aki a 2011-es évben támogatja a Narconon Balatont
elhelyezzük nagy méretű aláírását a Narconon hajójának nagyvitorláján!
Szálj hát velünk a széllel, köszöntünk a fedélzeten! WELCOME
ABOARD!
Gyűlnek
az aláírások, hogy hamarosan felkerülhessenek
a Narconon hajójának vitorlájára!
_________________________________
A Narconont és az amerikai hadsereget is jobban bevonják a mexikói drogháborúba! 2011. március 04. Fordította: Müller Bence
A mexikói
drogháború egyre több figyelmét köti
le az Obama kormánynak. Az amerikai és mexikói
hivataloktól értesültek szerint amerika
kémrepülőket küld le a mexikói területek
mélyébe, hogy elegendő információt
gyűjthessenek össze a szálak és kapcsolatok
felkutatásához.
Az elmúlt 4 évben
több, mint 34.000 emberéletet követelt Mexikóban
a drogok miatti erőszak. Most azonban Mexikó vezetője,
Felipe Calderón elhatározta, hogy taktikát vált
és kipróbál valami mást. Március
3H-án Calderón Obamával találkozott és
megegyeztek, hogy továbbra is folytatják a felügyeletet
a Homeland Security kémrepülőivel.
A két vezető ezen kívül abban is megegyezett, hogy Mexikóban
nyitnak egy közös drogelhárító-központot,
amely így a második intézmény lesz már,
ahol az amerikai és a mexikói irodák közösen
dolgozhatnak. Az elmúlt évtizedben az USA egyre jobban
felvállalta szerepét a mexikói drogkereskedelem
ellen.
A Narconon, amely
világvezető a drogrehabilitációban, szintén
folyamatosan harcol a drogok ellen Mexikóban. Clark Karr, a
Narconon International elnöke előadásokat tartott
többezer Mexikói állampolgárnak, akik közül
sokan maguk is a drog függőségétől
szenvednek. Carr jelenleg Guamuchilban és Culiacanban van
családoknál, ahol további előadásokat tart
függőknek, eszközöket adva nekik ahhoz, hogy
lejöjjenek a drogokról. Ezek az előadások az
igazságot oktatják a drogokról, és olyan
praktikus tanácsokat adnak, melyek alkalmazhatók a
függőség legyőzéséhez.
A Narconon Program egy
70%-os sikerességi rátával rendelkező
hosszútávú rehabilitációs program,
ami jelen van a világ minden táján non-profit
alapítványok formájában, továbbá
segíti a gyermekeket és felnőtteket a prevencióban,
oktatással és további segítségnyújtással.
A mexikói
drogháború eddig 34.000 emberéletet követelt.
A kormány közreműködésére és a
drogprevenciós intézmények segítségére
van szükség ahhoz, hogy segítsék ezt az
országot fellendíteni a járványból.
További információ
a Narconon programjáról és az
oktatási/prevenciós tévékenyésggel
kapcsolatban a Narconon Magyarország Alapítvány
weboldalán, található, vagy információ kérhető a +36-1 789-96-63
telefonszámon.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
Autómon a Narconon mozgalom:
Ments meg egy életet!
2011. március 19. 2011
január elején egy új mozgalmat indítottak el a Narconon barátai,
melynek az "Autómon a Narconon" nevet adták. Az ötlet népszerűségét mi
sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mára egy egész országos hálózat
van kibontakozóban!
Napjainkban
a drogok futótűzként terjednek. S bár úgy tűnhet, hogy semmit nem lehet
ellene tenni, néhány elszánt ember a Narcononban évek óta
sikert-sikerre halmoz, s életeket ment meg.
S mik ezek a
sikerek? Ők azok a Narconon programot elvégzett, életbe visszatért
egykori drogfüggők, akik mára egy új és sikeres életet élnek,
valamint az a sok ezer iskolás gyermek, aki hallotta a
Narconon
előadóitól az "Igazság a drogokról" előadást, s döntik el, hogy nem
nyúlnak a drogokhoz.
De felmerült
a kérdés: Vajon mindenkihez
eljut-e a hír, hogy van segítség. Vajon minden drog és alkohol függő
tudja-e, ha szeretne megszabadulni függőségétől, van remény, van
segítség?
A válasz
sajnos az, hogy nem feltétlenül. Mit lehet
hát tenni? - Tették fel maguknak néhányan a kérdést. S szinte azonnal
jött az ötlet: Autója nagyon sok mindenkinek van. Mi lenne hát, ha az
autóinkon viselnénk a "Barátom a Narconon - Ments meg egy életet"
feliratot, mellyel eljuttathatjuk a bajba jutottaknak az üzenetet: VAN
SEGÍTSÉG!
Csatlakozz
Te is!
Semmi mást
nem kell tenned, mint hogy írsz egy e-mailt aziroda@narconon.hu címre és megszerzed a
saját matricádat MÉG MA!
MENTS MEG TE
IS EGY ÉLETET!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Fantasztikus Narconon Születésnap!
2011. február 21.
Fotó: Redl-Nagy Zoltán
.
Február
16-án 45-ik születésnapját ünnepelte az immár 47 országban 185
drogrehabilitációs központtal működő nemzetközi Narconon hálózat. A
rendezvény szervezői e kiemelkedő ünnep helyszínéül a budapesti Hotel
Corinthia Royal szálloda auláját választották.
Ünneplő
tömeg a Narconon 45-ik születésnapján
A
kiemelkedő
rendezvényt a Narconon zenekara nyitotta meg a Narconon Dal
előadásával, majd Ferencz József a Narconon vezető munkatársa
felkonferálta a meglepetés filmet, melyen a Narconon alapítója William
Benitez archiv felvételen rögzített előadását láthatták a résztvevők.
A
döbbenetes információk után Gáll Gregor, világhírű szobrász
művész
mutatta be gyönyörű alkotását, egy arab telivért ábrázoló bronz
szobrát. A szobor a Narconon Géniusza címmet szimbolizálja, amit a
Narconon
kiemelkedő támogatója nyerhet el a jövőben.
Ferencz Józsefné Marcsi a
Narconon Magyarország alapítvány vezetője Gáll Gregor bronz szobrával
Az
est fénypontjaként Ferencz Józsefné Marcsi a Narconon magyarország
vezetője a Narconon drogrehabilitációs programjának oklevelét adta át
Ludányi Márton labdarúgónak, aki beszámolt arról, hogyan szabadult meg
a tudatmódosító szerek fogságából a Narconon rehabilitációs programja
és a Narconon elkötelezett munkatársai segítségével.
Ludányi Márton labdarúgó a
Narconon Program oklevelével
Miután
a támogatók sorra átvették oklevelüket, egy igazi híresség következett
Elek István kétszeres Nemzeti rally bajnok személyében, akit a Narconon
Talk Show-n Ferencz József Nemzeti rally bajnok kérdezett arról, hogyan
alakult meg a Barátom a Narconon Rally csapat, s milyen is egy
ilyen fantasztikus, több mint 300 lóerős autóval versenyezni.
Elek István és Ferencz József
Rally bajnokok
A
fantasztikus estét a Narconon dal közös eléneklésével és fotózással
zárták a résztvevők, s indítottak el egy újabb sikeres évet!
A Narconon
Barátai a Narconon 45-ik születésnapja után
Elindult
az Autómon a Narconon mozgalom!!! Miután megalakult a Narconon Baráti
Társaság, a tagok azonnal akcióba kezdtek, melynek első lépése volt,
hogy autójukra feltették a tagság matricáját.
Örömmel
adjuk
hírül, hogy megérkezett az első két fotó, mely a "Barátom a Narconon"
logoját viselő autókról készült. hamarosan országszerte találkozhatunk
velük. S, ha e sorok olvasása közben Te is kedvet kaptál ahhoz, hogy
hirdesd a drogmentességet, vedd fel a kapcsolatot a Narconon
Magyarország csapatával, s szerezd meg a saját matricádat! CSATLAKOZZ
HOZZÁNK!
Az első két
autó, mely a "Barátom a Narconon" matricájával
rója az utakat!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Narconon Balaton a HAJÓ Magazinban!
2011. január 19.
.
Különleges média megjelenéssel
zárhattuk a 2010-es évet! Az országos népszerűségnek örvendő HAJÓ
Magazin egy oldalnyi helyet biztosított a Narconon Balaton számára.
Az
írásban, melyet most adhatunk közzé Lázár CSaba, a Narconon Balaton
alapítójával olvashatunk riportot, amiben beszémol a Narconon Balaton
küldetéséről, és a drogok terjedéséről a Balaton parton.
A cikk olvasásához kattintson a képre!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Naconon
Dal: Legyen Neked is a barátod egy gyönyörű világ!
2011. január 10.
Milyen is lenne a világ drogok
nélkül? Lázár CSaba és párja, Tolnai Tímea megálmodták ezt a világot,
és versbe öntötték, majd Csaba gyönyörű zenét írt hozzá, amit házi
stúdiójukban rögzítettek is!
Hallgassuk
hát a dalt és nézzük hozzá a Narconon Baráti Társaság legutóbbi
rendezvényén készült képeket!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Friss képek a Narconon
Barátai Társaság megalakulásáról!
2010. december 29.
Így az év végén utolsó
napjaiban az emberek áttekintik az elmúlt évet, s megtervezik az
elkövetkezőt. Úgy érezzük a Narconon Baráti Társaság megalakulása
megkoronázta egész éves sikereinket!
Több mint 30 fővel megalakult
a Narconon Barátai Társaság!
2010.
december 17.
Ferencz
Józsefné Marcsi a Narconon Magyarország
vezetője megnyitja a Narconon Barátai Társaság
alakuló gyűlését
Örömmel
adunk hírt róla, hogy 2010 december 15-én szerdán, budapesti Royal
kávéházban ünnepélyes keretek között megalakult a Narconon Barátai
Társaság. Az ünnepséget élő zenét követően Ferencz Józsefné Marcsi
nyitotta meg. Beszédében összefoglalta az elmúlt időszak eredményeit,
és elismerést kaptak a Narconon Magyarország alapítvány dolgozói és
támogatói.
Ezt
követően Ferencz József a Narconon Barátai Társaság alapítója vette át
a szót. Beszédében felvázolta a Narconon Barátai Társaság céljait, s
bemutatta a már csatlakozókat.
Megalakult
a Narconon Barátai Társaság
Az
est második felében bemutatkozott a Narconon Barátai Rally csapata, a
Narconon Balaton valamint Török György a Free Horse Style
megalapítója.
A
frissen alakult társaság tagjairól és az
ünnepségről hamarosan újabb képeket
közlünk a Barátom a Narconon oldalon.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
NARCONON a Mikulás Rally-n!
2010.
december 06.
Ferencz
Krisztián és autója a Mikulás Rally-n
Miközben
nap mint nap újabb jelentkezőket regisztrálunk a Barátom a Narconon
csapat tagjai közé, hihetetlen pezsgés kezdődött országszerte.
Nemrég
kaptuk budapesti központban a hírt, hogy Ferencz Krisztián,
aki a
Narconon színeiben indul a rally bajnokság futamain, a múlt hét végén
fantasztikus sikerrel szerepelt a Veszprém mellett megrendezett Mikulás
Rally-n.
330
lóerős, négykerék meghajtású Mitsubishi EVO IX típusú autójára ez
alkalommal a jeges pályára szöges gumik kerültek, s a 102 induló között
az előkelő 6-ik helyre hozta be a NARCONON felirattal díszített
versenyautót!
Gratulálunk a gyönyörű teljesítményhez!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Januári előadás időpontja
2010.
december 10.
Felkerült weblapunkra 2011
januári drogmegelőző előadásunk időpontja. Az
előadás időpontja: 2011. 01. 05. (szerda) 17:00 Sok szeretettel várjuk az
érdeklődőket!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Friends of Narconon - Narconon
Barátai!
2010.
november 06.
Egy
újabb fantaszikus FORRÓ hírrel jelentkezünk.
A történet egy lelkes támogatónk
kezdeményezésével kezdődött. Miután
arra gondolt, hogy jó lenne összefogni a Narconont
egyénként támogató és
segítő barátainkat, felvette a kapcsolatot a floridai
Friends of Narconon alapítvánnyal.
A Hír annyira FORRÓ, hogy éppen ebben
a pillanatokban zajlik a Friends of Narconon, a
Narconon Barátai csoport megalakítása, amibe minden erőnkkel szeretnénk
Téged is bevonni!
CSATLAKOZZ
TE IS!
Hamarosan
újabb hírekkel jelentkezünk
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Los
Angeles-i hírek: A
hip hop egy olyan kultúra és művészeti
forma,
amely a generációk felett áll,
és megmaradt
tisztességesnek.
Forrás: www.narconon-news.org
Fordította: Kárpáti Dániel
A
hip hop nem gengszter rap, amely degradáló
nyelvezetet
használ, és a drogokat, az alkoholt és
az
etikátlan viselkedésformát
támogatja.
Sajnálatos módon a fiatalokat a gengszter rap
negatív üzenete bombázza.
Sokan
összekeverték a Graffiti
Művészetét a
nemkívánatos betűk és
szimbólumok
irka-firkálásával (ezt
hívják
"tegelésnek"), melyet gyakran egy banda
területének
megjelölésére használnak.
A
Narconon International közönségkapcsolatok
osztályának alelnöke, Teddy Chambers,
2002
óta dolgozik helyi és nemzetközi hip hop
hírességekkel. Ismer olyan gyerekeket, akik
szeretik a
hip hop-ot, de nem szeretnék, hogy
beskatulyázzák
őket, mint droghasználó bandatagokat, csak a hip
hop
művészetének szeretete miatt.
A
Narconon International egyesítette erejét
más
csoportokkal és vállalkozásokkal, mint
például a Cease Fire-ral (egy erőszak megelőző
és
segítő csoport), a Hip Hop Hall of Fame-mel (amelyet Lonzo
Williams alapított, aki a "nyugati parti hip hop
nagymestere")
és Jerry Schneiderman ingatlafejlesztővel; valamint
szervezett
egy VIP hip hop összejövetelt. Tárgya a
"Hip Hop
Pozitív Művészete" volt.
Teddy
csoportvezetőkkel és több város
tisztviselőivel
tárgyalt, továbbá megszervezett
több
diákokból álló csoportot
is, hogy
segítsenek a Graffiti Művészetének
népszerűsítésében, a hip
hop projekt
részeként. Jómaga is a Narconon
program
végzettje; beszélgetett a gyerekekkel,
és
válaszolt a drogokkal kapcsolatos
kérdéseikre.
Megkérte őket, hogy olvassák el a 10
dolog, amit a
barátod talán nem tud a drogokról
című
kiadványt, majd válasszák ki kedvenc
mondásukat belőle. Azután adott
mindnyájuknak
rövidujjú pólókat Az
igazság a
drogokról felirattal
az elején - amelyek a Narconon
adományai voltak -, és megkérte őket,
hogy a
Graffiti Művészetét használva
írják
vagy rajzolják rá kedvenc mondásukat a
póló hátuljára.
A
gyerekek rendkívül jól
érezték
magukat! Volt sok rajzolás, filcek, nevetés, sőt
grillezett hot dog-ok is, amiket a gyerekek
készítettek.
Még néhány szülő is
beszállt!
A
rövidujjúkat aztán
ajándékzacskókba tették,
és a
látogatóknak adták, akik
eljöttek. Az
ötlet az volt, hogy bebizonyítsák: a
Graffiti
Művészete nem feltétlenül rossz; ez a
szándék a tett mögött.
És
működött! A trikókat nagyon
kreatívan
tervezték meg, és sikeresen
továbbították a Narconon
drogokról
szóló üzenetét.
Az
összejövetelt a Westmoreland Lofts for Artists-ban
tartották, ami Jerry Schneiderman tulajdonában
áll.
DJ
Hazze körül szépművészeti
galériák, a Westmoreland Lofts művészi
dizájnja, jól ellátott
büfé és
fehér vászon terítővel bevont
asztalok: a hip hop
show elkezdődött.
A
fellépők lenyűgözőek voltak. Más nap az
e-mailek
csak úgy özönlöttek, amik
arról
számoltak be, hogy milyen csodás volt a
rendezvény, és igen, a hip hop imidzse
megváltozott!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
EFOTT 2010
2010.július.24.
Az
Egyetemisták és Főiskolások találkozója minden évben egy különleges
alkalom. Itt találkoznak a fiatalok, akik az egész országból érkeznek,
hogy egy felejthetetlen hetet töltsenek el együtt. Ez alkalommal a
rendezvénynek a Pécs melletti varázslatos Orfű adott helyet.
A
találkozóra érkezők kézhez
kapják a Narconon szórólapját
És
ha már nyár, és ha már Orfű, akkor természetesen a fiatalok sátrakkal
és hálózsákokkal felszerelkezve érkeztek. S, hogy a jó hangulat se
maradjon el a heti programot olyan sztárok fémjelezték, mint Ákos vagy
a metál ikon tankcsapda.
A Narconon
sátra a civilszervezetek között
De
a szórakozáshoz sajnos sokszor a drogok is hozzá csapódnak,így a
Narconon munkatársait nagyon sokan keresték fel ezen a héten a
civilszervezetek között található sátorban.
Az EFOTT alatt több
mint 500 fiatal ismerkedett meg a Narcononnal, akik felvilágosító
anyagokat kaptak. Az érdeklődők Márton Péter felejthetetlen "Az Igazság
a Drogoról" előadása színesítette a Narconon programját, miközben az
érdeklődők sorra érkeztek a sátorba, hogy drogtesztet töltsenek ki.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
A NARCONON hajója feltűnt a TV2
Tények című műsorában is!
2010.július.24.
A
NARCONON-ban,
miközben szinte teltházzal szolgáltatjuk
drogrehabilitációs programunkat, nagyon
komolyan gondoljuk a marketing és PR
tevékenységét is. Jól
felépített
stratégiánkkal ezrekkel ismertetjük meg a NARCONON
nevét, amit a tapasztalatok szerint, ha elég
jól csinálunk, hamarosan a televízió
képernyőjén vagy valamelyik
nyomtatott sajtó oldalain láthatjuk viszont - teljes
megelégedettséggel.
Az
ötlet: a NARCONON népszerűsítésére egy kitűnő alkalom a nyár,
és
ezen belül is a Balaton. A kérdés az volt, hogy mi lenne a legfeltűnőbb
eszköz erre a célra, ami rengeteg alkalmat biztosíthat a megjelenésre.
A válasz pedig egy vitorlás hajó volt, ami
alkalmas versenyeken, és
különösképpen a sekély partmenti vizeken megjelenni.
A 2009-ben
leginkább vitorlásversenyeken induló NARCONON balatoni zászlóshajója...
fotó: Balatonregatta.hu
... 2010-ben a
strandokat járja,
hogy reklámhordozóként ezrekkel
ismertesse meg a NARCONON nevét
A
vizibiciklikhez és gumicsónakokhoz szokott szemeknek
azonnal feltűnik
a NARCONON hajója. Ennek oka, hogy egy ekkora vitorlást a
fürdőzők általában csak nagy messzeségből
csodálhatnak, ahogy úsznak a messzi távolban.
A
fürdőhelyek mellett horgonyzó NARCONON nagy
látványosság a strandolók
részére
Azonban ahogy part közelébe érünk, különösen a déli part sekély
vizében, szinte azonnal a fürdőzők kedvencévé válik. Nézegetik,
fényképezik.
Így történt ez pár nappal ezelőtt is, amikor
Balatonfenyves nagystrandja előtt horgonyoztunk. Természetesen egy jó
médiamegjelenéshez jó időben kell lenni a jó helyen. Mivel sok helyen
fordul meg a NARCONON hajója, így ennek esélye fokozottan jelentkezik.
De térjünk vissza Balatonfenyvesre.
Miközben a hajó a strand
mellett horgonyon állt, a parton furcsa sürgésre figyeltünk fel. A
közelünkben levő vizimentőtől megtudtuk, éppen az TV2 forgat
kint a
parton.
Fogtuk hát magunkat kimentünk, s hamar megtudtuk, hogy
egy újraélesztés történt az elmúlt napon, s a riportot ennek
kapcsán
forgatják.
A part menti pizzériában foglaltunk helyet, ahonnan
jól láthattuk a forgató csoport munkáját, amikor megjelent az TV2
stábja
mellett a több hírügynökségnek dolgozó Független Híradó stábja is.
Az egymás
után készülő riportok végeztével az
operatőrök rendszerint úgynevezett
vágóképeket készítenek.
S mi voltunk a legfeltűnőbb jelenség az egész
strandon.....a NARCONON vitorláshajója...
A
TV2 Azurák Csaba által vezetett Tények című
műsorában a NARCONON zászlóshajója
Rengeteg felvételt
készítettek hajónkról, mely magán
hordozta a feltűnően lobogó NARCONON zászlókat!
S
ez nem minden! A Tények műsorát figyelve döbbenten
láttuk, hogy a
műsorszerkesztőknek annyira tetszett a kép, hogy nem csak a
műsor több
részébe, hanem a beharangozóba is a NARCONON
lobogókkal díszített vitorlást
tették! A sors iróniája, hogy
a hosszan készülő riportok közül csak
töredéknyi került adásba.
De
a történetnek nincs vége, hiszen még csak most indul az igazi balatoni
szezon, ahol lehetőségek egész tárháza vár a NARCONON legénységére,
hogy minél több emberhez eljuttassa üzenetét: NARCONON: AZ IGAZI
SEGÍTSÉG DROG ÉS ALKOHOLFÜGGŐK SZÁMÁRA!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Clearwater Ambuláns Drogrehabilitációs
Központja
Forrás:
www.narconon-news.org
Fordította: Kárpáti Dániel
Azon
túl, hogy a Narconon Florida
ambuláns központ vezetői és
munkatársai
hónapról-hónapra egyre több
embernek
segítenek drogmentes életet élni,
tevékenységeikkel elérik a helyi
közösséget.
A
NARCONON Florida recepciója
Florida
állam drogprevenciós
és engedélyezési
hatósága
számos alkalommal elismerte a clearwateri
ambuláns
drogrehabilitációs központ
eredményeit. 2004
júniusában a Narconon Florida ügyvezető
igazgatója, Cheryl Alderman, letette a hivatali
esküt, mint
a Florida School of Addiction Studies Alumni Board elnöke
(egyetemi támogatással működő szakmai
szervezet).
2004 augusztusában az ambuláns
kezelési program
megnyerte a „Legígéretesebb
Program”
címet a drogokkal való
visszaélés
megelőzése és kezelése
kategóriájában.
A NARCONON
programja kapta a „Legígéretesebb
Program” címet a drogokkal való
visszaélés megelőzése és
kezelése
kategóriájában.
Jó
hír a Floridában
élő fiatalok jövője
szempontjából, hogy a
Narconon Floridát választották, hogy
megszervezzen, és vezessen egy
ifjúsági
központot, melynek nyitását 2005-re
tervezték.
A
Narconon Florida megtalálható
az FADAA (Floridai Alkohol és
Drogvisszaélés
Társaság) listáján is
a weboldalon.
A
fenti honlapon az alábbi
jellemzés szerepel a Narconon
Floridáról:
„Jellemzés:
A Narconon Florida egy nem
állami kézben lévő szervezet, amely
ambuláns alkohol és
drogrehabilitációs
szolgáltatásokat kínál azon
személyeknek, akik a Tampa öböl
területén
élnek. A Narconon Florida nem bentlakásos
kezelési
programja oktatást alkalmaz, mint a
drogrehabilitációs folyamat alapvető
elemét, annak
érdekében, hogy az alkohollal és
más
drogokkal visszaélő személyek stabilan talpra
álljanak, és etikus és
produktív
életet éljenek.
A
Narconon program protokollja nagy
hangsúlyt fektet a
táplálkozásra és
az étrend-kiegészítőkre, mint a
szolgáltatás egyik fontos
összetevőjére. A
program nem pszichiátriai és nem is orvosi
jellegű, hanem
egy olyan rehabilitációs modellt alkalmaz,
amelynek
lényege a társadalomba való
visszeilleszkedés a tanulás
révén. A
Narconon klienseit nem betegnek tekintik, hanem tanulóknak,
akik
megtanulják visszanyerni az
irányítást az
életük felett.
Egy
Narconon tanuló nem azért
vesz részt a programban, hogy egy betegségből
épüljön fel. Azért kezdi el,
hogy valami olyat
sajátítson el, amit még eddig nem tud.
A
droghasználat által okozott
„fogyatékossággal”
foglalkozik, miközben
új képességekre és
készségekre tesz szert a tanuló. Annak
érdekében, hogy a tanuló teljesen
rendbe
jöjjön, a Narconon programja nyolc
lépést
foglal magában. Az ambuláns kezelés
hét
olyan tanfolyamot tartalmaz, melyek célja a
tanuló
életének rendbehozatala, az elvonás
és a
méregtelenítés után. A
Narconon program
teljes befejezése 4-6 hónapot vesz
igénybe.”
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Út a drogmentes élethez!
2010.június.10.
Nagy
örömmel jelentjük be, hogy elkészült a
NARCONON drogrehabilitációs programjának
táblázata!
Mint
ahogy az a címben is szerepel, elkészült a NARCONON rehabilitációs
programjának táblázatba foglalása. Így mindenki végig követheti
lépésről lépésre azokat a pontokat, melyen úton végig haladva, bárki
számára biztonságos utat jelent a drogmentes élethez!
A nagyításhoz kattints a képre!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Együttműködve a
rendőrséggel és a Cigány Önkormányzattal!
2010.május.27.
Hihetetlenül
fontos, hogy országunkban mindenkihez eljussanak "Az Igazság a
Drogokról" előadásban lévő létfontosságú információk. A nyár
közeledtével a rendőrséggel és a Cigány Önkormányzattal összefogva
újabb területekre juttattuk el az igazságot aa drogokról.
A rendőrség
a Cigány Önkormányzattal együttműködve ismét megtartotta bűnmegelőzési
programját. A Narconon az idén is a meghivottak között szerepelt, ahol
Kovács Zoltán a Narconon professzionális előadója tartott előadást.
Természetesen a drogrehabilitációs programról is szó esett,
ami
jelzi egydülálló rehabilitációs programunk egyre nagyobb népszerűségét.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
NARCONON utazó kiállítás a
Balaton
Boat-on!
2010.május.24. Fotó:
Tolnai Tímea
Végre itt a nyár, és vele együtt
indul a Narconon
Balaton sorozat
is!
Igyekszem minden éveben előre lépni a rendezvénysorozattal, így ez
évben a cél egy NARCONON utazó kiállítás összeállítása és
elindítása
volt.
A kezdeti nehézségek után a project gőzerővel beindult. Itt
szeretnék hálás köszönetet mondani Ágai Tamásnak a Tom
Market
kisbolt
hálózat alapítójának az
önzetlen segítségért, melynek során
nagyban hozzájárult, hogy a NARCONON sátra ott
lehet sok Balatonparti
rendezvényen!
A NARCONON sátrának első
felállítása Balatonlellén a mólón,
Tolnai Tímea ellenőrzi a kiállítást
Márton Péter (balra) és Lázár
Csaba (jobbra)
a megnyitó előtt az utolsó simításokat végzik
A látogatók hamar birtokba
vették a kiállítást
Balra a kiállítás, jobb oldalon
a megbeszélések helye
A folyamatosan bővülő tárlat
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
NARCONON a SPORT1-en!
2010.május.24.
Örömmel
számolhatunk be, hogy a SPORT1 TV H2O magazinjában részletesen
beszámolt a balaton aligai Média Regatta futamról, mely képsorokon a
NARCONON sátra is látható volt.
A NARCONON
sátra a SPORT1 közvetítésében
Igaz
már lassan egy évre kell visszatekintenünk, mégis néhány héttel az új
Média Regatta előtt fontos megemlíteni a tavalyi hatalmas sikert. Idén
2010 június 26-án kerül megrendezésre Szigligeten a Balaton
Regatta - Média Regatta futama, melyen természetesen a NARCONON hajója
is indul, és a NARCONON utazó kiállítása is ott lesz!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
NARCONON a Gödöllői
Szent István Egyetemen!
2010.május.13.
Május
közepét írunk, s ha május, akkor az egyet jelent a diáknapok
indulásával! Ez alkalommal a Gödöllői Szent István Egyetem Diáknapján
jártunk.
A Gödöllői Szent István Egyetem
forrás: szie.hu
A Gödöllői Szent István Egyetem
Diáknapjára az elmúlt év sikerei
után az idén is meghivták a Narconon
munkatársait.
Külön
érdekesség, hogy ez alkalommal a diákokat elsősorban a
drogrehabilitáció érdekelte a legjobban, ezért úgy érezük, hogy a
drogok terjedésének megállításában nagyon fontos az új generáció
felvilágosítása.
Nagyon örülünk, hogy a Gödöllői Szent
István Egyetem komoly felelősséget vállal a
jövő generáció
drogmentességéért!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
NARCONON az Egészség
Napokon!
2010.április.22.
Fantasztikus
három napon vettek részt munkatársaink Budapesten, ahol az Egészség
Napok című rendezvényre voltunk hivatalos meghívottak.
Fantasztikus hangulatú
felvilágosító előadás
Nagy
örömmel találkoztunk a rengeteg érdeklődővel, akiknek az egészséghez
hozzátartozik a drogmentes élet. A sikert mi sem jelzi jobban, mint
hogy hét iskola is felvette velünk a kapcsolatot, és érdeklődtek "Az
Igazság a Drogokról" című drogfelvilágosító előadásunk iránt, s egy
édesanya személyesen jelezte, hogy gyermekét szeretné beiratni a
drogrehabilitációs programunkra.
Egy
nagy megtiszteltetés is ért bennünket, ezen a különleges rendezvényen.
A Heves megyei Bűnmegelőzési intézet felkérte a Narconon
vezetését,
hogy drogfelvilágosító előadásokat tartsunk a női rabok számára július
1-től.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
_______________________________________
Folytatódik a
sikersorozat! 2010.
március 11.
Lassan
igazi legendává válik a Narconon:
Igazság a drogokról előadása!
Budapesten a tanárok kézről kézre
adják a Narconon előadóját!
Tanárok
és diákok az Igazság a
Drogokról című
NARCONON előadáson
A
sikersorozat folytatódik, s ezúttal a budapesti
központú Innovációs
Szakközépiskola hálózatban
elért eredményekről adhatunk hírt. A
tanárok
legnagyobb örömére az előadást
hallgató diákok szinte isszák az
igazságot a drog okozta hatásokkal kapcsolatban. Így
érthető, hogy az Igazság a
drogokról előadásunk minden eddigi
népszerűségi rekordot megdönt!
Egy
igazi felvilágosító
előadás, ami
igazán népszerű mind a diákok, mind a
tanárok körében!
S,
hogy
az egyre növekvő felkéréseknek eleget
tudjunk tenni,
újabb előadókat képzünk ki, s
így
egyre nagyobb számban tudjuk előadásunkat
elérhetővé tenni országszerte!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
___________________________
Igazság a
drogokról előadások
országszerte! 2010.
január 31.
A
NARCONON Magyarország 2010-es programjában a
drogrehabilitáció mellett
óriási helyet foglal el a
drogmegelőzés. Az IGAZSÁG A DROGOKRÓL
című
NARCONON előadás országos
népszerűsége egyre növekszik. Hogy ez
mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint az a
hír, mely nemrég
érkezett szerkesztőségünkbe!
Vidám
felsősök az Igazság a
Drogokról című
NARCONON előadáson
"Január
26-án a mezőnyárádi
iskolában Nagy Zsolt
drogmegelőző előadó a Narconon
Magyarország Alapítány
munkatársa drogprevenciós
előadást tartott a hetedik illetve nyolcadik
osztályosok
számára.
A megelőzést jelentő oktatás során
bemutatásra került, hogyan hat a
drog az emberi szervezetre, a gondolkodásra illetve az
elmére és a
személyiségre.
Az
alapítvány
célja olyan drogmentes környezet
megteremtése, ahol a drogfogyasztás
minimális, a drogokkal kapcsolatos
bűnözés már nem mérhető, az
emberek
a problémáikat megoldják,
és nem menekülnek a drogok homályos
világába."
-
számolt be Bodzán Gábor az
Eleven Televízió munkatársa, a
dél-borsodi
térségi televízió
honlapján.
Nagy Zsolt előadónk
bemutatja a
drogok valódi hatásait
Nagy
Zsolt, a Narconon Magyarország hivatalos előadója
felvette a
kapcsolatot a mezőnyárádi
általános iskola
igazgatójával, aki hallva a
különleges és
egyedülálló
előadásról, szinte azonnal élt a
lehetőséggel. Így a 7. és 8.
osztályosok számára megrendelte az
egyedülálló
"Igazság a drogokról" Narconon
előadást.
Az
előadás híre azonnal szárnyra kapott,
s eljutott a
dél
borsodi
térségi televízióhoz is,
akik
felvételt készítettek, s
híradójukban be
is számoltak az eseményről.
Nagy
Zsolt története elmondja azt a lendületet,
ahogy a NARCONON
Magyarország munkatársai megkezdték a
2010-es évet! Ha
gondolkodtál már azon, jó lenne tenni
valamit a drogok ellen,
jelentkezz nálunk MÉG MA!
Az MTV-n játszott
Út a
Boldogsághoz filmek a
videótárban! 2010.
január 25.
Az MTV-n játszott
videók a
videótárban!
Vidám
felsősök az Igazság a
Drogokról című
NARCONON előadáson
Sokan
kérték, hogy az L. Ron Hubbard által
írt "Az Út a Boldogsághoz"
kisfilmek legyenek elérhetőek a Narconon
weblapján. Úgy gondoltuk, hogy
mivel a Narconon program L. Ron Hubbard kutatásaira
épül és
egyedülálló
hatékonysága neki köszönhető,
így a videótárban elhelyeztük
az "Út a
Boldogsághoz" kisfilmjeit, melyet a világ
televíziói, többek
közütt a
népszerű zenecsatorna az MTV is sugároz!
Sport1
közvetítés a Balaton
Regattáról! 2010. január 20. A
NARCONON igyekszik mindenhol ott lenni, ahol fontos az
egészség, és az
egészséges életmód.
Így a NARCONON Balaton csapata részt vesz a
Balatoni Hajózási Zrt.
vitorlásversenyein is!
A Sport1 TV csatorna, a H2O
magazinban beszámolt
a Balaton Regatta Balaton Aligai futamáról,
ahol a főbejárat mellett állt a Narconon standja.
Igen,
a hír igaz, valóban igyekszünk mindenhol
ott lenni, ahol egészségről,
egészséges
életmódról van szó.
Így a NARCONON Balaton csapata ott volt
a Balaton Regattán (melyről augusztus 15-én
már beszámoltunk), hogy
elérhető legyen azok számára, akiknek
az ismeretségében
segítségre van
szükség, és eljuttassa a
drogokról szóló
életbevágóan fontos
információkat az emberekhez!
Ez volt látható a Sport1 TV
közvetítésében is a NARCONON
standja, mely kiemelt helyen, a főbejárat
mellett foglalt helyet, s várta az érdeklődőket!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Fantasztikus kaland video a
2009-es NARCONON Balaton
Kékszalagjáról! 2010. január 10. A
Balaton Kékszalagja 2009-ben több mint 600
hajó részvételével
került
megrendezésre. Európa legrégibb
és leghosszabb tókerülő
versenyén mi is
ott voltunk, melyről egy 40 perces izgalmas videofilmben
számolunk be.
A rajt előtti utolsó
pillanatok
Izgalmas
filmet küldött számunkra a NARCONON
Balaton csapata, akik megkezdték
2010-es felkészülésüket az idei
szezonra. Egy filmet, ami felidézi a
nyári hangulatot, a Balatont és a verseny
izgalmát! Ne is húzzuk az
időt, irány a mozi, lássuk a
beszámolót!
Két fantasztikus
előadás angol
nyelven a video oldalon! 2009. november 10. Ahogy
ígértük, igyekszünk a
weblapra nemzetközi vonatkozású
anyagokat elhelyezni. Így most egy
szenzációs hírrel
szolgálhatunk
mindenkinek, aki szereti az igazi
különlegességeket!
Különleges
videók!
Igazi
különlegesség az angolul
beszélő látogatóink
számára az a két video,
melynek egyikén William Banitez, a Narconon
alapítójának, valamint
Bobby Wiggins, a Narconon International
előadójának előadását!
Nézzük
hát a vidókat!
Két
nagyszerű cikk a
Donna közösségi oldalán 2009.
november 05.
A Narconon
Magyarország Alapítvány és
a Donna közösségi oldal
szerkesztősége közös munkával
két remek cikket jelentetett meg
a drogokról szülőknek.
Ezzel egyidőben újra elindítottuk
a Narconon Szülői Klubot.
Forrás: www.donna.hu
A te felelősséged!
Ha
nemcsak szülője, de barátja is vagy gyerekednek,
olyan bizalmon
alapuló kapcsolatot építhetsz ki vele,
amely biztonságossá teszi
számára, hogyha bajban van, hozzád
forduljon
segítségért, ne
máshoz, és ne a
kábítószerhez. Tanácsaink
segítenek neked,
hogy utódod ne legyen a drogok rabja!
Bizalom
hiányában
nagyon nehéz dolgod lesz, de sosincs késő, hogy
elkezdd annak
kiépítését. Mindig tartsd
be az adott szavad, és ne ígérj
semmi olyat, amelyet nem tudsz betartani. Éreztesd
gyerekeddel, hogy
nyugodtan beszélhet veled, bármilyen
problémája van, tőled
segítséget és nem
büntetést, vagy fejmosást kap. Mutass
jó
példát, hiszen hiába papolsz a
becsületességről, ha azt látja,
hogyan kerülöd ki a szabályokat. Mindig
hallgasd végig a
mondanivalóját, legyen elég időd hogy
meghallgasd és megérts
őt! Légy őszinte, valld be azt is, ha valamit nem tudsz,
és
együtt járjatok utána a
válasznak! És mindenek előtt
beszélgessetek sokat!
Beszélned
kell vele a
drogokról is! Nyilván nem tőled hall
róla először, neked akkor
is elő kell hozakodnod a témával! Erre
számtalan lehetőséged
adódik, például amikor
autóval mentek valahová,
sétáltok,
vacsoráztok, de ha kevés az ilyen alkalom,
lefekvéskor ülj le az
ágya szélére, és kezdd el!
Az
egyik fontos dolog
ilyenkor, hogy legyél őszinte és
reális. Mondd el neki a
valóságot, de ne legyél fenyegető,
és az elrettentő praktikákat
is felejtsd el, hiszen épp a fordított
hatást fogod vele
kiváltani, esetleg ténylegesen ez okozza majd,
hogy ki akarja
próbálni a tiltott szert. Tehát a
legjobb, ha őszinte vagy és
valósághű a drogokat illetően. Mondd el neki,
hogy mi a
véleményed a
kábítószerről! Ha te is
kipróbáltad valaha, el
kell döntened, ebből mennyit osztasz meg vele, de
semmiképpen ne
túlozd el a negatív hatásokat
és ne hazudj neki!
Emlékezz rá, hogy
szülőnek lenni nem a büntetésről vagy a
korlátozásról szól,
hanem a törődésről. Neked kell megteremtened azt a
biztonságos
környezetet, ahol csemetéd független lehet
és meghozhatja saját
döntéseit! Nem csak a kicsi gyerekekről kell
gondoskodnod, egy
kamaszról éppen annyira, csak a maszatos
szájacska törlése
helyett más dolgokat kell tenned a
törődés jegyében. Hiába
önálló már, mindig tudd, hol
van, kivel, mit csinál, mikor jön
haza! Ismerkedj meg fiad vagy lányod barátainak a
szüleivel!
Legyél résen, és vegyél
észre minden furcsaságot,
helytelenséget, ne hessegesd el a
problémát! Mindig legyen
kéznél
a telefonszám, amelyen el tudod érni gyerekedet.
Biztosnak kell
lenned abban is, hogy ha veszélybe kerül, tudja
kezelni azt. És ha
segítségre van szükség,
azonnal cselekedj!
Tudd, hogy nem vagy
egyedül, szülők ezreit foglalkoztatja ez a
probléma. Ha
elolvastad cikkünket, már tettél egy
lépést csemetéd drogmentes
életéért. A következő
részben elolvashatod, melyek azok a
dolgok, amelyek veszélyt jelentenek, és
megtudhatod azt is, hogyan
segíthetsz, ha baj van.
Narconon
egy szülői
klub elindítását szervezi, ahol nem a
drogokról lesz szó, hanem
a gyereknevelés fortélyairól,
kommunikációról, és
hasonló
témákról.
Aggasztó jelek...
A gyerekek
leggyakrabban barátaiktól, ismerőseiktől kapnak
először drogot.
Útban az iskolában, egy bulin, vagy valamilyen
rendezvényen
kínálnak nekik. Valószínű,
nem az lesz az első, amikor
hazaérkezik, hogy eldicsekedjen vele, hogy
kipróbálta a tiltott
szert, de vannak figyelmeztető jelek, amelyekre muszáj
odafigyelnünk.
Eleinte
csak azt
vehetjük észre, hogy megváltozik a
viselkedése, romlanak az
iskolában a jegyei, és gyakran be sem megy az
órákra.
A
fizikai
tünetek kezdeti jeleit szinte mindenki ismeri:
abnormálisra
kitágult, vagy összeszűkült
pupillák, és mértéktelen
vízivás,
főleg éjjel.
Észre
kell vennünk
azt is, ha gyerekünk hirtelen elhanyagolja magát,
ritkábban
tisztálkodik, és nem zavarja, ha piszkos a
farmerja. Ha magához
képest izzadékonyabb lesz, ha képtelen
a koncentrálásra, ha
gyakran van hányásos betegsége, ha
sűrűn panaszkodik hasfájásra,
ingerlékeny és agresszív lesz, akkor
elképzelhető, hogy nem
csupán kipróbálta a drogot, hanem
életének részévé
is vált.
Ha
legféltettebb
kincsünk „elhagyja, elveszíti”
értékeit, mint óra, telefon,
mp3 lejátszó, ha a mi
pénztárcánkból is
eltünedeznek a
bankjegyek, esetleg tűszúrásokat
fedezünk fel a karján, vagy a
lábujjai között, sajnos biztosak
lehetünk abban, hogy gyerekünk
drogfogyasztó. A kapszulák, tabletták,
porok, gyanús zacskók, és
a tipikus drogos kellékek: kanalak, fecskendők,
pipák, füstös
műanyag csövek felbukkanása azt jelzi, hogy
életének mindennapi
kellékévé vált a
kábítószer.
A
tünetek egy része
természetesen jelentheti csupán a
serdülőkor megérkezését, egy
szerelmi csalódást, vagy bármilyen
iskolai konfliktust is, de ha a
fenti jelenségeket észrevesszük
gyerekünkön, semmiképpen ne
dugjuk homokba a fejünket, ne odázzuk el a
riasztó jelek
kódolását, rá kell
jönnünk, mi okozza a felbukkanásukat, ez a
mi felelősségünk!
A
legrosszabb amit
ilyenkor tehetünk, hogy vádoljuk,
bántjuk, fenyegetjük,
eltaszítjuk bajba került gyerekünket.
Éppen ellenkezőleg: mi
vagyunk az egyetlen, aki megmentheti őt! Kesereghetünk azon,
hogy
mi vagyunk az oka az egésznek, bárcsak jobb
szülők lettünk
volna, azonban ez nem szoktatja le őt a drogról. Ha
igazán
segíteni szeretnénk, felejtsük el az
erőszakot és a kényszert,
nézzünk szembe a problémával,
és legyünk nagyon nagyon bátrak!
Ha
úgy
érzed nincs
elég erőd a harchoz, keresd fel a Narconon
alapítványt ahol
segítenek neked. Az alapítvány
Szülői Klubot is szervez, amely
azért jött létre, hogy
segítsen a szülőknek ésszerű elvekkel,
és a gyakorlatban jól, s azonnal
alkalmazható módszerekkel úgy,
hogy a gyerekük önálló,
és küzdőképes felnőtté
válhasson.
A klubfoglalkozások témája nem
csupán a drog, fő elve az, hogy a
gyermek alapvetően jó. A nevelésnek a benne rejlő
képességek
kibontakoztatására kell törekednie. A
család egy támogató
közösség, ahol biztonságban
lehet megtanulni, és kipróbálni a
felnőtt élet alapjait.
Ezek
mellett az
alapítvány ingyenes előadásokat tart a
drogok valódi hatásairól,
hogy a szülők maguk is át tudják adni,
hogy hogyan hat a drog az
ember testére gondolkodására
és a személyiségére.
Bemutató
előadásaikra sok szeretettel várják a
szülőket, és
gyermekeiket egyaránt.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Nemzetközi
elismerés a Narconon Magyarországnak! 2009.
október 19.
Az
előző hónapban Péter Gabriella, a Narconon
irodavezetője és
Ferencz Józsefné az
alapítvány vezetője részt vettek egy
két
napos Narconon Európa által szervezett vezetői
konferencián. Ez képzést jelentett a
számukra, és persze nem kevés
új feladattal
tértek haza.
Kiemelkedő
dicséretet kapott a magyar Narconon csapat, mivel az
európai
vezetők úgy ítélték meg,
hogy a technológiai standardok terén
az élen jártunk, valamint a nemzetközi
Narconon csoportok
versenyén is kimagaslóan jól
teljesítünk.
Ezt
példázta a legújabb Narconon program
zárónk nyeresége is, aki
drogmentes életet él, és az
iskolában már megkapta az első jó
osztályzatait is. A családja
körében ismét
békés nyugalom
lakozik.
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Fogadjon
örökbe egy drogmentes
osztályt! 2009.
szeptember 28.
A
Narconon Magyarország Alapítvány
elindította legújabb drogmegelőző
kampányát.
A
fiatalok tudják azt, hogy a „drogok nem
jók”, de nem
igazán értik a
miértet. Eközben
folyamatosan ömlik a TV-ből, az
internetből és a haverokból a valótlan
információ: hogy a
„drogok menő dolgok”.
Így
nem csoda, ha úgy gondolkodnak,
hogy az egyszeri kipróbálásnak
semmilyen káros következménye
nem lehet.
Balatonaliga - Média
Regatta! 2009. augusztus 15. Lassan
egy hónappal tart tovább a nagy siker miatt a
NARCONON
BALATON, mint
ahogy azt terveztük. S ha lehet az eddigi sikereket
tovább emelni,
ez alkalommal egy igen különleges
vendéggel
bővült a NARCONON hajójának
legénysége!
Különleges
legénység egy különleges
alkalomra!
Balatonaliga,
gyönyörű fekvésű
település a Balaton
keleti csücskében. Ez a
különleges
hely adott otthont a hétpróbás
vitorlásverseny, a Balaton Regatta
utolső előtti futamának, mely ez alkalommal a
Média Regatta címet viselte.
Tájékoztató
a
NARCONON standján
A
szárazföldi egység már
korán rekkelre
elkészítete a NARCONON standot,
ahol a NARCONON Magyarország teljes munkatársi
gárdája Ferenc Józsefné,
a NARCONON Magyarország ügyvezetőjének
vezetésével fogadta az
érdeklődőket.
Vitorlásunk legénysége
ezúttal egy
különleges résztvevővel bővült,
Kárpáti Dániellel, aki NARCONON
program friss
elvégzése után velünk
tartott, hogy
velünk közvetítse a
drogmentesség
üzenetét!
A NARCONON
hajója frissülő
szélben
a cél felé tart
Eközben
a rajtvonalhoz 121 hajó futott ki a kikötőbő, ahol
gyenge
szél fogadta
a versenyzőket. A rajtot követően a NARCONON
vitorlása a
többi hajóval
együtt célba vette Balatonkenesét.
A
mezőnyben ott volt Wossala
György – a Magyar Vitorlás
Szövetség
társelnöke, az Európai
Vitorlás Szövetség
elnöke; a
TEVA-Vasas
Plaket
vízilabda
csapat játékosai; Buza
Sándor
– a Story TV
műsorvezetője, a Danubius Best Of zenekarának billentyűse; Klausmann Viktor
– a Magyar
Síakadémia tagja, a DigiSport műsorvezetője; Szerednyey
Béla -
színész, rendező; Hajdú
Péter és Sarka
Kata – a Happyfilm műsorgyártó
cég vezetője
és az Esti Frizbi, Névshowr
műsorok műsorvezetője; Horváth
Charlie - zenész; és Galambos
Lajos -
zenész,
műsorvezető.
A Narconon standja a
főbejárat
mellett
Amíg a vizen
folyt a kűzdelem, a
szárazföldön készültek
a riportok, ahol a
NARCONON-t több média is meghívta
műsorába.
A
rendezvényt megtisztelte
részvételével:
Sláger Rádió, Juventus
Rádió,
Danubius Rádió, Sztár FM,
Rádió 6,
ATV, LP Média, DIGI TV, MTV Balatoni Nyár, MTV
Networks, Comedy
Central,
Story
TV, Sport1 TV,
Ringier Kiadó Kft., Reader’s Digest, Klub
Rádió,TPM
Média, DigiSport, Compass Magazin
További fotók a Balaton Regatta
oldalán!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Egy különleges
előadás
Balatonlellén 2009. augusztus 01. Végig
a Balaton partján elérkeztünk
Balatonlellére,
ott is egy különleges
helyre, ahol nagy meglepetést okoztunk a tábor
lakóinak!
Balatonlellén
lelkes csapat
fogadott minket
Egy
hidegfront miatt a szabadstrandok kiürültek,
így
célba vettük a part
műúthoz közel eső szakaszát a
Balatonlellei Yach
Club mellett.
Az
egyik kerítésnél vidám
csapatra
lettünk figyelmesek, ahol roma gyerekek
nyaraltak. Nem telt bele sok idő, a táborvezető
meginvitálta
csapatunkat, hogy zenével, és egy
igazán
jól sikerült előadással lepje
meg a táborlakó gyerekeket.
A program nagy sikert aratott, ahogy azt az előadás
utáni
fotó is mutatja!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Balaton-Átúszás 2009. augusztus 01. Ismét,
immár második alkalommal ott voltunk az
Európa
szerte egyre népszerűbb
Balaton-Átúszáson!
Nézzük mi
történt ezen a forró augusztusi napon, a
Balaton közepén, a NARCONON
hajójának
fedélzetén!
Vitorlások
állnak 20-30 méterenként a
több,
mint 5,2km-es távon. Távolban a
révfülöpi rajt
A
NARCONON hajója korán reggel, hat
órakor futott ki
a balatonboglári
kikötőből, hogy elfoglalja helyét a negyedik
kilómétert jelző
bójánál a
tó közepén. Mivel tudtuk, hogy az
úszás hosszú
órákon át tart,
így
hajónkon vidám rock zene szólt, ami
feldobta az
elcsigázott úszókat.
Így aztán a NARCONON hajója lelkes
legénységével ismét az
átúszás egyik
kedvent megállóhelyévé
vált!
A
népszerűség titka:
Zeneszó, és vidám lelkes
segítőkész
legénység
Az
úszók reggel 8-kor indultak, és a
közel
10.000 jelentkező délután
háromig ugrott vízbe
Révfülöpnél,
hogy teljesítsék az 5,2km-es távot.
Vidám
úszók a
hajónk mellett
Az
elsők alig egy óra múlva értek
mellénk. Ők
voltak a profi úszók,
versenyzők. Majd sorban érkeztek azok, akiknek az
úszás hobbi, és ez a
teljesítmény egy életre
szóló
élményt jelent.
Látkép
a vízből...
...és az
árboc
tetejéről
Miközben
a fedélzeten folyt a munka, és
érkeztek a pihenni
vágyó úszók
egymás
után zenés hajónkra, elrajtolt a
Balaton Regatta
balatonlellei futama.
A látvány fantasztikus volt, ahogy
egymás
után nyíltak ki a színes
ballon vitorlák.
Színes ballon
vitorlákkal
fordul a Balaton Regatta
mezőnye az úszók mögött
Vidám
hangulat a fedélzeten
Nem
sokkal a rajt, és az
átúszás
közelében lévő fordulót
követően
megérkezett a RECECE nevű hajó Szabó
"Kampókéz" Ferenccel a
kormánykeréknél, NARCONON felirattal a
hajó
korlátján.
Érkezik a
RECECE,
a NARCONON BALATON
flottájából
Pihenő a NARCONON
hajóján
ásványvízzel és
szőlőcukorral
Távolban a
cél
A
közel tízezer úszók
között voltak
igen fiatalok, tíz éven alul, és 70
év felettiek is. De minden
résztvevőnél ez a nap
az egészségről a
kalandról szólt. A
kalandról, ami
mellé a drogmentesség
üzenetét a
NARCONON hajója zeneszó mellett
biztosította!
Ha tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Hatalmas siker a San
Francesco első
útján! 2009.
július 31. Alighogy
elkészült a San Francesco hajó balatoni
mása,
máris kihajózott, s első
útja Balatönföldvárra vezetett,
ahol a helyi
vitorlástábort látogatta
meg legénységével!
Márton
Péter a NARCONON
professzionális előadójának
előadása Balatonföldváron
A
szabad ég alatt, a Balatonpart melletti
árnyékos
parton vártak ránk a
vitorlás tábor lakói. A fantasztikus
környezetben a szörfös és
vitorlás
csapat komoly figyelemmel hallgatta Márton Péter
előadónk előadását a
drogok testre gyakorolt hatását, majd
pedig, hogy
hogyan hatnak
azok az elmére.
A srácok nagyon élvezték a programot.
Az
előadás
végére meg is érkezett a
várva várt
szél, így a fiatalok az új
tudás
birtokában rohantak vizi járműveikhez, hogy
újabb
kalandokban legyen
részük!
A nagy sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a
tábor vezetése azonnal megkért
bennünket,
hogy egy hét múlva az új
turnusnak is tartsuk meg döbbenetes adatokat
tartalmazó
előadásunkat!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Bevetésre
készen a vitorlás
tábor
kalózkülönítmény! 2009.
július 25. Bevetésre
készen a San Francesco és a
vitorlástábor
kalózkülönítmény
Szabó
"Kampókéz" Ferenc
vezetésével!
A fedélzeten
balról:
Márton Péter, Szerencse
Tamás, Szabó
"Kampókéz" Ferenc és Mátyás
Norbert
Tovább
szeli a hullámokat a NARCONON BALATON flottája,
immár egy új, parton is bevethető
hajóval
kiegészülve. Szabó
"Kampókéz" Ferenc - A vitorlás
versenyek,
vitorlás táborok parancsnoka
vezetésével elkészült a San
Francesco
szárazföldi mása, ami hamarosan
megérkezik az első vitorlás táborba,
hogy elvigye
a hírt:
A NARCONON BALATON
kalózai igent
mondanak a kalandra, és nemet a drogokra!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Harmadik alkalommal
vesznek részt a
NARCONON BALATON kalózai a 7 próbás
Balaton
Regatta vitorlásverseny sorozaton! 2009.
július 14. A
NARCONON BALATON kalózcsapata újra,
immár harmadik
alkalommal vett
részt a Balaton Regatta vitorlásverseny
sorozaton,
ez alkalommal,
mint az első futamon Lázár Csaba Mike-al,
és
Szabó Kampókéz Ferenccel a
fedélzeten. A hajó
legénységét egy
ifjú kalóz Berci is erősítette, aki
igazán vidámmá tette a versenynapot!
Bár
még csak nem sokkal ezelőtt indult
útjára a
NARCONON BALATON 2009-es
túrája, a Balaton Kékszalagja
vitorlásversennyel együtt már
négy
versenyen vettünk részt.
Természetesen igyekszünk mindent
megtenni a minél jobb eredmény
érdekében,
nem tévesztjük szem elől,
hogy az igazi ellenfél mi is valójában.
Így aztán ahol csak tudjuk ott vagyunk a NARCONON
feliratú, és hatalmas drogbombával
díszített vitorláinkat.
És, hogyan zajlik egy versenynap?
Érkezéskor
a "Fekete mély vízen, fehér
sziklák alatt,
halkan és csandesen
kalózhajó halad..." kezdetű dal szól a
hajóban, messze hirdetve kik is
érkeznek hamarosan a kikötőbe.
Ez után nevezünk (természetesen talpig
kalóz
szerelésben), majd irány a nyílt
víz.
Óra állítás, 30 perc, 10
perc, 5 perc a
rajtig, majd indul a vágta!
A Balaton Regatta így egy fantasztikus program, igazi sport
élmény!
Két óra tájban befutó, majd
a
díjkiiosztó után, az estii
mulatság,
hatalmas lakomával!
Drogok ellen a Hegyalja
Fesztiválon! 2009.
július 20.
A
Hegyalja Fesztivál Magyarország egyik
legnépszerűbb fesztiválja, ahová
a NARCONON BALATON alapítója
Lázár Csaba
Mike minden évben nagy örömmel
készül zenekara tagjaival! Itt valóban a
frontvonalon találja magát az ember, egy olyan
hangulatban, ami annak
idején Woodstockban indult el, s ahová vissza
kell
térni azért, hogy a
dolgok jobban menjenek drog fronton.
A
nyári fesztiválok a szabad életről
szólnak,
és a fesztiválon résztvevő fiatalok
meglehetősen
jól is érzik magukat ilyenkor. Persze ha az ember
nyitott
szemekkel
jár, akkor észre lehet venni azt, hogy
itt-ott a
standokon ott
vannak azok a dolgok, amik a drogokat
népszerűsítik.
Ahogy Mike mondja: "Nincs más
hátra - gondoltam - , mint ahogy egy igazi NARCONON BALATON
kalózhoz
illik, felállni a színpadra a több ezres
közönség elé a
kalózruhánkban!"
Megérkezésükkor, miközben
szétnéztek a fesztivál
területén,
érezték a
furcsa tekinteteket, ahogy a No Drog és a NARCONON BALATON
feliratokkat
olvasgatják a srácok.
Jelenleg a helyzet a következő: Sajnos a fiatalok
nagyrészének körében a drog
menő dolognak
számít, míg a
drogellenesség nem.
Viszont ezen komolyan lehet változtatni.
A felelősség azokon van, akik a fiatalokhoz
szólnak, akik
a színpadon állnak.
Ha
ők azt mondják, a drog menő, és
ráadásul
használják is őket, a srácok a
drogokat menőnek fogják tartani, és
utánozzák példaképeiket.
Ha
a sztárok azt mondják, hogy a drog egy
átverés, és közben
elutasítják, és nevetnek
az egészen, akkor a fiatalok is égő dolognak
fogják tartani a drogokat, és soha
nem nyúlnak majd hozzájuk.
Ha tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Kékszalag verseny a Magyar
Vitorlásszövetség
támogatásával
2009.
július 05.
Felejthetetlen
élmény és egy hihetetlen csapatmunka.
Így
lehetne legjobban leírni azt
a teljesítményt, amit véghezvitt a
NARCONON
BALATON legénysége 2009
július 3-én és 4-én!
Kezdődött
minden azzal, hogy mire megérkezett a Rock Star a
Balatonfüredi
kikötőbe, Szabó "Kampókéz"
Ferenctől kaptuk a
fantasztikus hírt: Mind a
630 nevező hajó legénysége a
hajó
ajándék csomagjában kapja meg a
NARCONON BALATON promóciós anyagát.
Ez a jó hír megadta az egész
hétvége alaphangulatát. A reggeli 9
órás rajtra kalózcsapatunk lelkesen
készülődött, s 8 óra
után nem sokkal
elfoglaltuk helyünket a több mint
három kilóméter hosszú
rajtvonalon.
9 órakor a mólón
eldördült a rajtot
jelző ágyúszó, s a 630 hajó
elindult a 200
kilóméteres vágtára!
S
jöhetett eső, vihar, szélcsen, éjszakai
sötötség, a NARCONON kalózai 26
óra alatt teljesítették a
távot
Balatonfüred - Kenese - Siófok -
Keszthely - Balatonfüred útvonalon!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Szabó
"Kampókéz" Ferenc kapitánnyal a
kormánynál San Francesco, egy
igazi 1870-ben épült
kalózhajó csatlakozott a
NARCONON BALATON
flottához, egyenesena a Karib tengerről! 2009.
június 26. Sokan
próbálták megtudni, ki is az a
népszerű
és legendás vitorlázó, aki
csatlakozott a NARCONON BALATON
flottájához.
Eljött hát az
idő,
hogy lehulljon a lepel!
Mikor
azt írtuk, hogy egyre távolabbi partokat
érnek el
a NARCONON BALATON
hullámai egy cseppet sem túloztunk! A
legtávolabbi
kapcsolat pedig
egyenesen a Karib tengerre vezet!
Szabó "Kampókéz" Ferenc
kapitány a Balaton után a
világ tengerei
felé vette az
irányt,
majd az andriai és afrikai vizek után a Karib
tengerre
érkezett, ahol
megvásárolta az 1870-ben
készült San
Francesco schoonert! A
megvásárlást
rögtön felújítás
követte,
hiszen egy fa hajón
mindig
van mit csinálni. A négy heti saját
kezűleg
végzett munkálatok után a
hajó eredeti fekete-vörös-ben
pompázott, s
kampókéz kapitánnyal a
kormánnyal útnak indult Kuba és Aruba
irányába.
De egy
igazi magyar kalózkapitány nem lehet meg
sokáig a
Balaton nélkül, így
időről-időre hazatér. Azonban egy igazi magyar
kalózkapitány, akinek a
szíve csücske mindig is a Balaton marad nem lehet
meg
balatoni hajó
nélkül. Így kanyarodunk vissza a Magyar
Tengerhez.
Csak
pár nap telt el az első
telefonbeszélgetés
óta, s Kampókéz kapitány
közbenjárására a NARCONON
lehetőséget
kapott, hogy az egész nyáron át,
a Balatoni Hajózási
Részvénytársaság
szervezésében zajló Balaton
Regatta hajósverseny saját standdal
részt vegyen.
Így aztán,
hogy a csatlakozásra pecsét
kerüljön
Szabó "Kampókéz" Ferenc, és
Lázár
Csaba "Mike" közösen vízre
szálltak, s a
közben Rock
Star zászlóshajóval beneveztek a
Balaton Regatta
balatonföldvári versenyére, ahol
sikeresen
teljesítették a távot!
S,
hogy mi következik még? A kapitány
Recece nevű
vitorlásával hamarosan
kifut a Balatonlellei Yacht Club kikötőjéből, hogy
a Rock
Star-hoz
csatlakozva, vállt vállnak vetve együtt
szeljék a habokat a Narconon
célja felé!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
Balaton Regatta 2009 - A NARCONON
állandó résztvevője a Balaton
legnagyobb
vitorlásverseny sorozatának! 2009.
június 12.
Rengeteg
friss hír, és ezek közül is a
legelső helyen: A
NARCONON állandó
résztvevője a Balaton Regattának - a BAlaton
legnagyobb
vitorlásverseny
sorozatának!
Miközben
egyre közeledik a második NARCONON-BALATON
kezdési
időpontja, mindent
megteszünk annak érdekében, hogy
minél
több helyre eljuttassuk a
drogmentes élet üzenetét.
És itt jöjjön egy kis titok, melyre
hamarosan fény derül: A hazai
vitorlázás
egyik neves képviselője
csatlakozott hozzánk, s nevéhez
méltóan
azonnal a Balaton Regatta
vitorlásverseny sorozatán való
részvétellel segítette mozgalmunkat.
A
NARCONON stand sok érdeklődőt vonzott, s míg a
parton
vállt-válnak
vetve dolgoztak munkatársaink, addig a vízen a
NARCONON
hajója
szelte a habokat, és vitte a célba
legénységét!
Ha
tetszett a cikk,
oszd meg a Facebook-on!
________________________
NARCONON - BALATON a Hungarian
Weekend magazinban! 2009.
május 29.
Teljes
oldalas hír jelent meg az országos
megjelenésű
Hungarian Weekend
turisztikai magazinban a NARCONON - BALATONRÓL!
Még
csak most kezdődik a nyár, mégis egyre nagyobb a
híre a NARCONON -
BALATON sikerének! Erről ad
tanúbizonyságot az a
teljes oldalas
megjelenés, mely a Hungarian Weekend turisztikai magazinhoz
kapcsolódik.
Bár már most elmondhatnánk mindent az
idei
programmal kapcsolatban, de
még egy kis türelmet kérünk, a
bomba hamarosan
robban!